2017. február 13., hétfő

Szicília 10-11. nap - Campofelice di Roccella, Cefalú, Catania


Búcsú a balkonunktól
Palermóban
Utolsó teljes napunkon Cefalú városa volt a célpont. A nap többi részére rögtönöztünk, azaz kerestünk egy olyan helyet Palermo és Cefalú között, ahol érdemes még megállni. 
De még volt egy szóra érdemes eset Palermo határain belül is. Csilla reggel induláskor emlegette, hogy talán érdemes lenne megkeresni az Admirális hidat, mely egyike annak a 9 objektumnak, amely kiérdemelte, hogy a Világörökség része legyen a palermói arab-normann emlékek közül (lásd előző bejegyzés linkje). Ezt akkor leszavaztuk, hogy menjünk inkább. Hogy mégis erről mesélek, az azért van, mert ahogy araszoltunk kifelé a reggeli dugóban, egyszercsak szembejött a híd! Pontosabban éppen mellette mentünk el. 
A maga idejében biztosan nagyobb volt, most csak néhány ívének a felső része látszik ki a földből. Jó döntés volt, hogy leszavaztuk, nehéz lett volna megállni a környéken, még nehezebb megközelíteni. Fotót sem tudtunk készíteni róla, de legalább láttuk egy pár másodpercig a kocsiból.

Ponte dell'Ammigralio (netes kép)

Campofelice di Roccella lett a közbülső állomás, amit előző este találtunk a Palermo-Cefalú útvonal térképén, közel Cefalúhoz. Teljesen véletlenül vettem észre a Google-ban, hogy itt van egy torony a parton (Castello di Roccella), Szerencsénk volt, érdemes volt itt megállni. Ahhoz is kellett némi szerencse, hogy megtaláljuk a Castellót a parton. 
A romokban álló kastély belelóg a tengerbe, egyik oldala magánterületnek néz ki, legalábbis nekünk egy kerítésen kellett bemásznunk. Ez volt a látványosabbik oldal, egy egész napot el tudtam volna itt tölteni, sajnos alig kaptunk félórát a lányoktól. 

Castello di Roccella

Izgatott a rom másik oldala is, amit a part felől nem tudtunk megközelíteni, csak kerülővel az út felől, ez viszont legalább közterület volt, de korántsem olyan jól fotózható (legalábbis az adott fényekben), mint a túlsó oldal. 
Hihetetlen jóidő volt egész nap, legalább 25 fok.
Nemsokára Cefaluban araszoltunk a dugóban. Sikerült kimennünk a partra, hogy otthagyjuk a kocsit. Ha már ott voltunk, találtunk egy tengerparti bárt, ami töküres volt, de nyitva, nem is tudom, miért. Csodálatos volt a környezet, utolsó napunk volt Szicíliában, megünnepeltük egy Spritz-cel.
Ezután gyalog indultunk a város felé. Nagyon vonzó a tengerpart a ráépülő házakkal, a kikötő és a város fölé emelkedő domb is. Első dolgunk volt a katedrálist megkeresni, mint utolsó lehetőséget a sok elszalasztott látványosság közül az arab-normann nevezetességek sorában. Persze zárva volt, erre számítottunk is, mert szieszta ideje volt. De sebaj, fél 4-kor nyit, visszajövünk, ha törik, ha szakad, addig pedig lesétálunk a kikötőbe, ez volt a terv.






Cefalú az egyik legfelkapottabb túristaközpont Szicíliában. Képzelem, mi van itt nyáron. Most tél volt, de melegen sütött a nap, voltak szinek, száradó ruhák, kiülős cukrászdák, bár ez utóbbi nem túl sok. Azt hiszem, itt kóstoltam meg a cicis sütit. Szóval minden megvolt, ami az idő kellemes eltöltéséhez kell, és ráadásul sok-sok túrista nélkül. Hát kell ennél több?
A kikötőben is alig volt ember, egy-két csapat fiatal fotózkodott (vagy fotóztatta magát a Csillával), mások a padokon sütkéreztek, vagy a parti köveken.
Fél 4-kor már ott toporogtunk a katedrális ajtajában, amit pontosan ki is nyitottak. Végre megláthattuk az aranymozaik apszist, a monumentális templombelsőt. Kívülről is látványos helyen van, előtte félköríves lépcső, mögötte a város fölé magasodó hegy egy szaracén vár romjaival. Oda most nem másztunk fel.




Ezután visszasétáltunk a kocsihoz, illetve mi Zsuzsával még lementünk a partra az alkonyati tengert és a várost fotózni.



Cefalú után szedtük a sátorfánkat, mert még el kellett érnünk Cataniába az utolsó szállásunkra, amit már itt, Szicíliában foglaltunk. 200 km állt még előttünk.
Muszáj még ömlengenem erről a szállásról is, mert annyira klassz volt.
Azzal kezdődött, hogy szinte reménytelenül köröztünk egy nem éppen jónak tetsző környéken, parkolót keresve. Aztán nagy nehezen valahol csak sikerült megállni, nem véglegesen, de arra jó volt, hogy Csilla kiszálljon megkeresni a szállásadót. Addig mi őriztük a kocsit az összes cuccunkkal együtt.
Amikor beléptünk az épületbe, egyből látszott, hogy a kopottas külcsín mennyire nincs arányban az elegáns belbeccsel. A lakás a legfelső emeleten volt, szemben a tulaj szülei laknak.
Hát, ez egy komplett lakás volt. Nagy és tágas szobák, kettő! (Csak a mi szobánk Zsuzsával nagyobb volt, mint a palermói teljes szállás.) Balkon körben, ami összeköti a szobákat kívülről is. Hatalmas fürdőszoba, a konyha egy szinttel feljebb, a lépcsőfordulóban újabb mosdó. Minden nagyon rendezett. A konyhából még egy kicsi tetőterasz is nyílt. És mindenhol fűtőtest, igaz, nem volt bekapcsolva a fűtés, de itt nem is volt rá szükség.
És ráadásnak volt egy nagyon érdekes dolog a konyha mellett:

Az ablak mögött egy - feltehetőleg - műemléki védelem alatt álló tető van,
fölötte pedig egy normál tető. Láttam hasonlót itthon is.
A védett tető kivilágítására külön villanykapcsolók szolgálnak,
csodálni pedig a vele szemben levő kanapéról lehet.

Ez pedig a környék a balkonról

Hát ilyen tartalmas kirándulást tettünk mi Szicíliában.
Másnap korán keltünk, és már csak a kocsit kellett leadni a reptéren, majd várni a járatunkra.
Vissza fogunk jönni.